Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nagypénteki tüntetés

2019.08.09

Nagypénteki tüntetés

In: Egyházfórum, Világ-nézet (2019. április 25.)

https://www.egyhazforum.hu/index.php/15-online-rovat/vilag-nezet/547-nagypenteki-tuntetes

 

            Az idei Ferenc pápa vezette nagypénteki Via Crucis egyértelműen az irgalmatlanság elleni tüntetés volt, méghozzá az intézményes és a magán irgalmatlanság ellen egyaránt, hiszen szó esett mind a társadalomból való kirekesztésről, mind a közömbösség által megkeményített szívekről. A tüntetés eszmei irányítója természetese maga Ferenc pápa volt, vezető aktívistája pedig a pápa felkérésére az elmélkedéseket készítő Eugenia Bonetti nővér, a Consolata missziós rend tagja, a modern rabszolgaság és az emberkereskedelem ellen küzdő civileket (bizony, őket!) segítő „Slaves no more” Társaság elnöke.

            Ez a keresztút meg is őrizte a folytonosságot (az evangéliumi szövegekkel, szent énekkel, fohásszal, Miatyánkkal) és „botrányosan” szét is feszítette azt. Jézus mellett hét stációban szerepelt kiszolgáltatott helyzetben lévő bevándorló, migráns, menekült, a többiben pedig az emberkeresdelem áldozatai. Ebben a szociográfiába ágyazott keresztút-parafrázisban Máriát elhalványította a húszéves Tina, akit barbár módra gyilkoltak meg az utcán, a Jézust sirató asszonyokat az utcán együtt szolgáló szerzetesek és civilek, Cirenei Simont pedig az afrikai menekülteket fogadó Afrikából bevándorló apácák. Ezen a keresztúton Jézus és a jézushívők, valamint minden jóakaratú ember napjaink új  keresztre feszítettjeivel, a bányában, a földeken és az utcán kizsákmányoltakkal, az emberhússal üzletelő szervkereskedőkkel, sivatagban éhező-szomjazó, tengerben hánykolódó menekültekkel találkozhatott, azokkal az „emberi lényekkel, akik a szegénység, a diktatúra, a korrupció, a rabszolgaság elől menekülnek”.

            Esterházyval szólva mégsem volt ez a „borzalmas” keresztút megbotránkoztató, csupán felettébb botrányos. Szó szerint a kereszt botrányának tanúi lehettünk, hiszen ez a tüntetés „azoknak az életeknek a kiáltása volt, amelyek eltérő módokon lettek halálra ítélve a kirekesztésen és az önzésen alapuló politikákból fakadó közöny által”. A nagyvárosi szlengben a „para” jelentése „valami nagyon nem oké”, de „félelmetes”-t is jelent. Az idei római Via Crucis a mai liberális pogány világgal szemben keresztes hadjáratot folytatók számára, bizony eléggé „para” lehetett. Például az egyik kincstári tévé szerkesztő-riporterének is, aki a keresztutat kommentáló teológust arról faggatta, hogy a mi hazánknak mi a csudát üzenhet, ahol ilyesmi hála Istennek nem történhet. A ferencpápista teológus szerencsénkre megemberelte magát, és csendesen, de határozottan megjegyezte, hogy azért, bizony, minálunk is előfordul ilyesmi. Remélhetjük, hogy sokak számára nem „para” volt ez az egyháztörténeti esemény,, hanem éppen egy katartikus parafrázis. A Notre Dame katasztrófát kommentálva a (nem csak Nikodémus-módra, hanem nyíltan) ferencpápista Beer Miklós először is leszögezte, nem érzi úgy, „hogy ebből apokaliptikus értelmet kellene leszűrni”, hiszen a Zsidókhoz írt levél szerint „nincsen itt maradandó városunk”, majd arra hívta föl a figyelmet, hogy „Jézus az élő templomot, az embert tartotta fontosnak”, majd ismételten arra buzdított - amire a ferencpápista keresztút is - hogy ki kell lépnünk a komfortzónából. Hozzáteszem: bizony, a legcsodásabb katedrális is szolgálhat még hívők számára is elsődlegesen komfortzónaként. Ha valóban templomok lennénk, akkor gyakorta (akár naponta) kellene végigjárnunk ezt az irgalmatlanság ellen tüntető keresztutat. Mindaddig, amíg fel nem támad bennünk az irgalmasság.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.